2️⃣ „A hétvégi posztbajnok”

🔹 Amire büszkék vagyunk

✅ Van honlapunk! (Hogy ki csinálta és mikor, az más kérdés… de legalább van.)
✅ Van Facebook-oldalunk, és néha még posztolunk is!
✅ Már próbálkoztunk marketinggel, nem vagyunk teljesen kezdők.
✅ Nem költöttünk feleslegesen ügynökségekre vagy marketingesekre, inkább mi csináltuk, amit tudtunk.
✅ Ha valami nagy dolog történik a cégben, azért megosztjuk – legalább látják az ügyfelek, hogy létezünk.

🔸 Ami miatt nincs igazán (vagy nem működik) a marketingünk

❌ Nem igazán tudjuk, hogy van-e értelme, mert nem látjuk az eredményét.
❌ Kevés időnk van ezzel foglalkozni, így csak néha „letudunk egy posztot”.
❌ Nincs stratégiánk, csak érzésre rakunk ki dolgokat.
❌ Nem tudjuk, mit kéne posztolni, így sokszor inkább semmit nem rakunk ki.
❌ Nem tudjuk, hogyan lehetne ebből több ügyfél, vagy hogy lehet-e egyáltalán.
❌ A Facebook algoritmusa egyre kevésbé mutatja meg a bejegyzéseinket, így egyre kevesebb emberhez jutunk el.

🔹 Tudom, jó így ahogy van, de ha mégis változtatni szeretnél - milyen lehetőségeid vannak?

🔸 Mini audit: mit csináltunk eddig? – Átnézem az eddigi posztjaidat, és megmutatom, hogy van-e értelme annak, amit csináltatok, illetve hogyan lehetne egyszerűsíteni és hatékonyabbá tenni.

🔸 Posztolj ritkábban, de okosabban! – Segítek kialakítani egy olyan tartalmi stratégiát, ahol nem kell heti 5 posztot kitenni, de amikor kiteszel valamit, annak lesz is hatása.

🔸 Hirdetési alapok – kis pénzzel, kis kockázattal – Ha szeretnéd, megmutatom, hogyan tudsz minimális költségvetéssel, de hatékonyan hirdetni, hogy végre láss is valami eredményt.

🔸 Automatizálás – hogy ne kelljen minden héten gondolkodni rajta – Ha nincs időd posztolgatni, segítek előre beidőzíteni tartalmakat, vagy olyan rendszert kitalálni, ami minimális időráfordítással is fenntartható.

🔸 „Van honlapunk” → „Van egy működő honlapunk” – Ha már van honlapotok, nézzük meg, hogy tényleg segít-e ügyfeleket hozni, vagy csak „porfogó” az interneten. Egy gyors elemzéssel kiderítjük, mit érdemes rajta frissíteni.

Nem kell minden nap posztolnod, és nem kell órákat töltened a marketinggel. De ha már csinálod, mi lenne, ha legalább hozna is valamit? Segítek abban, hogy ne dolgozz feleslegesen, hanem a lehető legkevesebb energiával a legtöbbet hozd ki belőle! 🚀

Megosztanád valakivel a dilemmáidat? 📞

Szívesen visszahívlak:

Ha pedig már lendületben vagy és gyorsba' felhívnál, kattints:

(8-17 óra között, kérlek 🙂 )

Meghívhatlak?

...egy kávéra, egy beszélgetésre? Szívesen megismerném a vállalkozásod!

Nem szeretem a kávét :(